A 24 percenként közlekedő 3F-es kocsik között
a Dugonics tér és a Vadaspark között szintén 24 percenként jár a sima 3-as
is, így a belvárosi szakaszon a követés 12 perc. A 3-ason egyetlen kocsi
ingázott (809), így a végállomásokon csak néhány percet állt. A kocsi belseje a Vadasparknál. A hátsó fülkét itt sem zárták. Várakozás a Kálvária téri kitérőben. Majd megérkezett a 818-as, így a 809-es
elindulhatott. A KFA-292-es Mercedes-Benz Citaro a Bakay N.
utcában. A következő helyszín a Mars tér, ahol a város
buszpályaudvara található. A helyközi buszokon kívül a helyi járatok
jelentős része is innen indul, jellemzően a Szegedhez csatolt településekre
közlekedő helyközi jellegű városi vonalak. Az SZKT-nak van három, BKV eredetű Ikarus
280-asa is. Ennek még a rendszáma is eredeti: BPO-828. A másik legnagyobb helyi végállomás Tarjánban, a
Víztorony téren található. Erről az objektumról kapta nevét a tér. Az SZKT-hoz hasonlóan a Tisza Volánnak is vannak
Ikarus 417-esei, ezek azonban már egy kicsit újabbak, teljesen más
homlokfallal. Egy szép 280-as, ELR-435. EZW-101, majd egy Ikarus 435-ös is megérkezett. Egy helyközi Ikarus EAG is állt itt, KNR-988. Egy kép erejéig visszatérünk a Mars térre. A Prága
váltós BRT- HCT- Szeged tömegközlekedését a trolibuszok is
meghatározzák, így két kép róluk is. KDJ-356 Újszegeden, az Erdélyi téren (a
belülnézeti kép pár megállóval hamarabb készült). A 2-esnek és a 71-esnek van
itt a végállomása, csúcsidőben mindkettő 10-10 percenként jár, így
átlag 5 percenként jön valami. Ideális fotóhely. KKT-254 is megérkezett, szintén készült
belülnézeti kép. Szegeden a legtöbb viszonylaton vegyesen járnak a
szóló és csuklós kocsik. Szerettünk volna itt Ikarus 280-ast is fotózni, de
már nem vártunk tovább, felszálltunk a CJN-re. Az első megállónál
természetesen egymásután két 280-as is szembe jött. A T-810-es alacsonypadlós Skoda 21Tr az 5-ös és
7-es troli Újszeged, Gyermekkórház végállomásán. BPZ-965 ugyanott. A Széchenyi téren még összefutottunk AKD-722-vel,
majd a vasúttól visszafelé is lekaptuk. |