Kecskemét, 2009
(II. rész)

Előző oldal

Két kecskeméti közlekedésbaráttal kimentünk a Margaréta utcára. A 14-es a város legsűrűbb járata, tanítási nap csúcsban 10, egyébként 15 percenként járt. Azóta természetesen ritkították, munkanap délelőtt 20, hétvégén 30 percesre.

A következő kocsi szóló volt, EWS-892. Volt is rajta tömeg visszafelé.

A Széchenyi téren érkezés után azonnal átszerelt 13-asba.

EIB-389. A belváros egyik legfrekventáltabb helyén lévő buszvégállomás sokaknak szúrja a szemét. Ezen a problémán átmérős vonalhálózattal lehetne segíteni: az egyes vonalak elindulnak a külvárosból, a belvároson csak áthaladnak, és tovább mennek egy másik külvárosba. Az ilyen megoldások nagy hátránya viszont, hogy több végállomási tartózkodót kell fenntartani.

Hamarosan BPF-020 is befutott.

BOP-314.

HOP-157. Ez az MAN eredetileg is kecsói volt.

  

BOP-308 az 1-es homokbányai végállomásán. Található itt egy kollégium, ami miatt bőven voltak itt utasok, egyébként viszont csak ilyen romos, emeletes házak vannak itt (régen szovjet laktanya volt itt), mint a jobb oldali képen (még ilyen állapotú panelház is van itt), ha minden igaz, a jövőben egy részük talán felújításra kerül. Kár lenne hagyni végleg tönkremenni ezeket a házakat, ebben a parkban létre lehetne hozni egy kellemes lakótelepet.

A 308-as, ha jól tudom tartalék kocsi, nem áll már hosszú jövő előtt, bár ha a közlekedésfejlesztést sikeresen lebonyolítják, ez az összes Ikarusra igaz lesz.

  

A következő busz a KNL-240-es Volvo volt. Ebből a típusból négy darab található a városban.

Ezt is lekaptam indulás után.

  

Vártam még egy kocsit, ami a csuklós Rába volt.

  

Nincs messze a 11-es Zápor utcai végállomása (azóta már meghosszabbították a vonalat az Auchanig). A csuklós még visszafelé is tele volt, ennek ellenére azóta már tanszünetben 30 helyett 60 percenként jár a 11-es a délutáni csúcsban is.

JZY-064 (ex BOP-327) a 18-as Köztemető II. kapunál lévő végállomásán.

BPF-017 pedig a főkapunál, a 12-es végállomásán.

Az egyik Tesco járatnak is itt van a végállomása.

Újra a 18-as végállomásán vagyunk.

Egy jó állapotú 280-as a Széchenyi téren.

KDU-624.

KPY-669-et 2008-ban még Debrecenben fotóztam DUD-998 rendszámmal.

Két szóló Rába van a városban, az egyik HDA-014.

  

BPF-079 a 20-as felszállóhelyén, majd a Honvéd kórháznál.

Utóbbi helyen EWS-888.

  

BPF-005 még mindig ugyanott, először Máriaváros irányában, majd vissza. Az 5-ös nem túl gyakori járat, és az utasszáma is ennek megfelelő.

  

És végül az utolsó eredeti homlokfalas, ráncajtós, trilexes, budifülkés Ikarus, JSZ-788 (ex BPF-041) a Noszlopy parkban. Azóta már selejtezésre került.

Főoldal