Nyíregyháza, 2009. december

2009 decemberében Nyíregyházán jártam, de így télen a nap már elég lapos szögben sütött, a hosszú árnyékok miatt nehezen lehetett fotózni. Ezért nem készült sok kép, a 2008. év vége óta közlekedő 10 darab, háromtengelyes Solaris Urbino 15 típusú busz közül például egyet sem sikerült fotózni.

  

Kezdésnek két Ikarus C80-as a Vasútállomáson. A csuklósok közül ezek a legújabbak, 2002-ben álltak forgalomba, azóta csak szóló kocsik kerültek beszerzésre. Elképzelhető, hogy 8-10 éven belül egyáltalán nem lesznek már csuklósok Nyíregyen.

Kinéztem a Sóstói úti kórházhoz, de az árnyékok miatt itt se nagyon lehetett fotózni.

AVE-247 a Jósavárosi templom megállóban. Jósaváros az egyik legnagyobb lakótelep a városban, a buszközlekedése is viszonylag jó.

Örökösföldön is próbálkoztam a fotózással, FIY-435 a Család u. 52. nevű megállóban.

Ez pedig már az örökösföldi buszvégállomás AVE-226-tal.

A város helyi közlekedését több, mint 80 jármű látja el, ebből 28 darab Solaris Urbino 12. Ezeket a járműveket 2002 és 2006 között vásárolta a Szabolcs Volán, így időközben több újítás is megjelent a kocsikon. A képen például egy régebbi és egy újabb homlokfalas példány látható.

Az újabb kocsi közelebbről.

KAX-535.

Ezután a leszállóhelyről a tárolóra beálló buszokat fotóztam, a fényviszonyok ezt engedték. Ez a 11-es mondjuk pont a belvárosba indul.

IFR-194, egy első szériás Solaris. Az 5-ös munkanap viszonylag gyakran, negyedóránként jár, a hétvégi 24 percezés viszont elég gáz.

KUU-212, korábbi rendszámán FJE-094, még korábban GSR-318.

Két darab rút pofájú MAN (SL 222) közlekedik a városban, az egyik JBR-026.

Végre egy ráncajtós kocsi, CLD-263.

FIY-435. Kétféle Ikarus 263-as közlekedik a városban: a fehér színű 263.10-esek orosz exportból maradtak vissza, botváltósok. A sárga színű, 263.30A típusú kocsik viszont már magyar igények szerint készültek, automataváltóval.

  

Na, még két Solaris. Jobboldalt, a háttérben fog becsatlakozni a Jósaváros (Tesco) felé vezető út, így van rá esély, hogy az új úton keresztül a 18-as idáig lesz hosszabbítva.

  

Még két kép a tárolóról.

  

Kinéztem Orosra is, de itt se nagyon lehetett fotózni. Ha kicsivel hamarabb kiértem volna a 4Y végállomására, akkor a jobboldalt látható kocsiról készíthettem volna egy jó képet, amikor bekanyarodik a fordulóba. Hát ezt bebuktam.

Jobb híján visszamentem Örökösföldre, ez a Semmelweis utcai fotó például egész jó lett.

Ez a Szalag utcai is jó lehetett volna, ha a nap nem süt ilyen lapos szögből. De hát ez van, majd legközelebb.

Főoldal