Néhány kép Ajkáról

Ez az utolsó oldal, ami idei, balatoni nyaralásom kapcsán készül. A várpalotai kirándulás után, késő délután még kinéztem Ajkára, hogy kicsit feljavítsam Somló Volános albumomat.

 

Veszprémből a Budapest-Sümeg gyorsjáraton közlekedő BPG-915-tel jöttem. A Somló Volán Veszprém megye nyugati részének helyközi és távolsági közlekedését, valamint Ajka város helyi közlekedését látja el.

A társaság talán legérdekesebb járműve DUD-988. Talán az egyetlen Magyarországon menetrendszerinti közlekedésben résztvevő Ikarus 405-ös, ami nem a BKV-é.

 

1994-ben gyártották, 1999-ben érkezett a Somló Volánhoz és Tapolca helyi közlekedésében dolgozott. A közelmúltban az üzemeltetést ott átvette egy magánvállalkozás, ezért a 405-ös átkerült ide.

 

Egy klasszikus Ikarus 260.32-es, ami a Somló Volánra különösen jellemző.

Az öt C56-os egyike.

Egy szép 256-os, CJH-501.

JOU-684.

A Somlónak három csuklósa van, ezek mind Ajka helyiben dolgoznak. A CLY-183 tavaly került beszerzésre, előtte Székesfehérváron közlekedett.

 

Itt egy másik is, FKC-692 (a harmadik BSL-462). A legtöbb ex-NDK-s Ikarussal ellentétben automataváltós.

 

CJH-502 a buszállomás másik oldalán.

 

Ahhoz már késő volt és kevés idő állt rendelkezésemre, hogy nekiálljak felfedezni a várost, de azért a buszállomáson kívül kerestem más helyszínt is. BSL-422 a város központjában, a Hild parknál.

GXD-259 a 20-as helyi járaton. Úgy látszik itt is megesik, hogy helyközi buszok beugranak egy-egy helyis körre.

 

 

A legtöbb hely i járat nem a busz-, hanem a vasútállomásról indul.

 

Miután megvettem a vonatjegyet még visszamentem a buszállomásra, újabb 260-ast sikerült kilőni.

GXD-259.

Egy trilexes 256-os, CTK-946.

A két Volvo-Alfa egyike, KXW-332.

És végül egy szentgáli kép, már visszaútban. Ajka jó kis hely, valamikor biztos vissza fogok még jönni.

Főoldal