Már megint Eger

Előző látogatásom után két nappal ismét Egerbe mentem, mert szerettem volna néhány, csak munkanap közlekedő viszonylatot fotózni. Mivel Egerben nincs napijegy, a múltkor félhavi bérletet vettem, ami még érvényes volt és az iskolában is hamar végeztem, könyveket, füzeteket se nagyon kellett már vinni, ezért nem kellett még a táskával haza rohanni. Így délután olcsón és kényelmesen meg tudtam ejteni ezt a látogatást.

A busz, amivel mentem késett egy kicsit, ezért pont lekéstem a nap utolsó 12/C gyorsjáratát, ami csak iskolai előadások napján, néhányszor közlekedik. Ugyanígy jártam a 8-assal és a 8/A-val is. A 12-es viszont, mint a város legfőbb járata, továbbra is gyakran közlekedik, igaz a korábbi 6 helyett csak 8 percenként a csúcsidőben.

Volt egy kis pozitívum is: végre sikerült lefotózni BRF-914-et.

A 13-as viszonylat a 12-eshez hasonlóan a Mezőgép és a TESCO között közlekedik, de a belvárost kikerülve, a 25-ös számú főúton át, valamint a Felsővárosi lakótelepet ellenkező irányban kerüli meg. Aminek örültem, hogy BRF-827-et sikerült lefotózni. Ez az utolsó egri Ikarus 260-as, ami eredeti homlok- és hátfallal közlekedik. Alapvetően tartalék jármű, de viszonylag gyakran kint van.

 

A 13-as a reggeli és délutáni csúcsban két (elvileg szóló) kocsival félóránként közlekedik, valamint a legutóbbi menetrendváltás óta munkanapokon délelőtt is közlekedik, óránként. A 827 amúgy még Prága váltós, mint ahogy azt menetközben meg is tapasztalhattam.

Ezen sorok írása előtt nem sokkal selejtezték AVE-989-et, így a 280-asok között is már csak három (BRF-916, DUD-770, DUD-771) eredeti homlok-hátfalas gép van, a többi mind Classicosított, mint amilyen a képen látható is.

DZA-825 a 37-esen a Tiszti házak és a Csokonai u. megállók között.

Iskolai napokon két-két, sima munkanapokon egy (Mezőgép felőli) 13-as járat 13/A jelzéssel Hajdúhegyen (nem, mint a 4-es végállomásán, hanem mint városrészen) át közlekedik. A 13-as vonalcsoporton alapból szólók járnak, de néha csak csuklós jut rá, ekkor éppen CTG-990.

A Baktai útnál a 37-es végállomásán kívül az Egerbakta felé közlekedő helyközi járatoknak is van megállója. A képen FKE-104 az Eger-Fedémes járaton.

 

A KXG-164 rendszámú ARC hátulról és belülről. Nekem az üléseknél nem nagyon fért el a lábam.

 

DUD-771 és BPC-777 a Vasútállomás, bejárati út nevű megállóban.

Az első fotóm AVE-990-ről.

A második fotóm AVE-990-ről.

Az egri Merci ugyanott.

 

Közben elment itt egy érdekes jármű is: egy próbarendszámú (P-00423) Volvo 7000-es, ami korábban Genfben közlekedett, 308-as azonosítószámmal.

Egy helyközi Ikarus 280-as a színháznál.

HAE-195 a 4-esen, a Mocsáry L. u. 4. számnál lévő megállóban. Innen futottam egyet a vasútállomásra és hazajöttem.

Főoldal