DKV nyílt nap, 2008

2008. szeptember 13-án második alkalommal rendezett nyílt napot a Debreceni Közlekedési Vállalat. Tavaly már alaposan körbefotóztam a helyet, de azóta két olyan jármű is a telepre került, ami miatt érdemes volt visszamenni: az egyik egy Budapestről vásárolt tanuló UV, a másik pedig egy kölcsönben lévő miskolci Ikarus.

 

 

 

Átszállás miatt volt egy kis időm Nyíregyházán, amit fotózással ütöttem el.

 

Debreceni megérkezésem után buszoztam egyet, viszont kicsit beborult, így az első képek később készültek, a Domus áruháznál. 

FJP-733 a Segner téren.

Ez a kép már a DKV telepen készült: délután a 384-es pályaszámú, önjáró üzemmódra képes trolival végig lehetett utazni a régi 4-es villamos vonalát, délelőtt viszont végig itt állt.

Hétvége lévén csak kevés Bengálira volt szükség a forgalomban, a többi itt állt a telepen.

 

AZ 502-es KCSV kívül-belül.

Az egyik csarnok előtt állt a 704-es Muki.

Amire viszont a legtöbben kíváncsiak voltak: a  BKV-tól vásárolt 7662 pályaszámú tanuló UV.

Két nappal a nyílt nap előtt siklott ki a 490-es Bengáli a Nagyerdőben, ennek nyomát látni és fotózni lehetett.

A csarnokban végig lehetett sétálni egy KCSV alatt is. Hát az biztos, hogy a jármű alól ritkán szoktak belemászni a képbe.

 

Tavaly még több ZIU 9-es volt, de azért most is van még néhány a cégnél.

 

Az egyetlen debreceni MAZ troli.

 

Sem a utastere, sem a műszerfala nem tűnik korszerűnek, de mindenképpen érdekes jármű.

 

Az elmúlt egy évben újabb Solaris trolik érkeztek Debrecenbe.

Utasterük szép, jó állapotú, viszonylag tágas.

 

 

A négy darab Ikarus 280-as troli egyike.

 

Pár hónapja kölcsönbe lett adva a DKV-nak a miskolci AKD-587. Azóta új, sárga rendszámot is kapott.

Közben a nosztalgia szerelvény már a telep kapujánál várta az indulást.

Tavaly utaztam vele, idén inkább a nyílt vonalon fotóztam le. Ez még csak a Nagyállomás.

 

Az Andaházi utcánál nemcsak a nosztalgiaszerelvényt, hanem az egyetlen kint lévő, 491-es Bengálit is sikerült lefotózni. 

És most váltunk a buszokra: BPY-088 a 10-es Vezér utcai végállomásán.

 

CCV-883 és IEB-722 a közeli Doberdó utcai végállomáson.

Egy Solaris Urbino 12-es, KZS-087. Hiába újak, a régi Ikarusokkal együtt ezeket se sokáig láthatjuk már Debrecen utcáin. 2009. nyár elejétől ugyanis a DKV fogja üzemeltetni a helyi buszközlekedést is, vadonat új Volvo buszokkal.

IXZ-701-gyel kinéztem az 1-es viszonylat Kinizsi Nyomdánál lévő végállomására.

A kocsi a másik, Vincellér utcai végállomáson, DUD-998 társaságában.

A 2006-ban vásárolt tíz darab, alacsonypadlós, fehérorosz gyártású MAZ 103 típusú buszok egyike.

Egy viszonylag új (1999-es) gyártású Ikarus 280-as, HCA-758.

És egy kicsit régebbi: BPY-089.

JCX-263 az autóbuszállomásnál.

KWV-044 a Martonfalvi utcai megálló előtt.

És végül GXW-442 a 4-es viszonylat Ozmán utcai végállomásán. Nemrég még egy megállóval tovább, a Mikepércsi úti végállomásig járt a viszonylat, de le lett rövidítve az itt épülő bevásárló negyedig. A képen látható se a végleges, hamarosan kb. száz méterrel előrébb kerül a végállomás.

Főoldal